Tegnap fáradtan, alig létezve, épp hogy nyitva tudtam tartani a szememet, de írtam két sort ide. Reggel, ahogy a szokásos kávémat iszogattam, a gépet bekapcsoltam - azóta is jár a motor a kicsikében - felmentem Tumblr-re, majd behoztam a bloggert is és valamiért megnyitottam a saját blogom. Megmagyarázhatatlan okból a sajátomat nyitottam meg legelsőnek. Nem szoktam nézegetni, sőt csak akkor amikor a designel szórakoztam.
Épp kortyoltam a kávémba, mikor majdnem kiköptem az utolsó bejegyzésem címét látva.
Rájöttem, hogy mikor poénból elkezdtem csinálni ezt az egész "blogosdit" akkor még nem, de most már egyfajta kötődöttség kialakult köztem és a kis http://coffeismylover.blogspot.hu/ között.
Felelősséggel tartozok érte.
És nem azért amiért mások mert hogy az olvasók.. NEM.
Magam miatt.
Valamit elkezdtem és valamire rá is leltem. A nyugalomra.
Miközben rászánok egy kis időt egy bejegyzésre, mindig megcsinálom a kávémat, majd egy hirtelen felindulásból kiirom ami a fejembe van és neki kezdek annak a következő dolognak ami tervbe van.
És ez mindig így van.
Elvégre az emberek szeretne magukról beszélni, nem?
De.
Barátnőimmel nem szoktam meg azt, hogy mindent megosztok és ez egy picit talán hiányzik és itt megtehetem mert kurvára csak én tudok róla és jó érzéssel tölt el mikor nyávoghatok meg leírhatom a történteket.
Például ez az egész bejegyzés van értelme?
Nincs. Csak a gondolataimat vetem bele az internet világába és amit ide leírok meg is könnyebbülök tőle.. Könnyebb ha kiadom magamból a dolgokat vagy fene tudja.
Viszont nem azt mondom hogy a barátnőimnek nem mondok el semmit és csak ide írom le, hanem hogy vannak dolgok amiket csak ide szánok, vagy csak nekik mondom el vagy mindkettő.
Barátokra mindig is szükség volt, mindig is szükség van és mindig is szükség lesz!
Mert őket semmi nem pótolhatja!
 |
| Mindennapos |
És a kávémat sem.
Rá is szükség van.
Augusztus 3.
Augusztus 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése